
ÉLMÉNYSZÜRET
Fedezzék fel velünk Palkonyát, a villányi történelmi borvidék ékszerdobozának számító csodálatos kis falut, egy hangulatos élményszüret keretében. Nem fontos, hogy a bor szerelmesei vagy szakértői legyenek, az Önökre váró szüreti mulatságon garantáltan jól fognak szórakozni. Tapasztalják meg, hogy a szüret nem csupán a szőlőszedésről szól, hanem komoly csapatmunka is, mely után bűn lenne kihagyni a friss falusi levegőn tett kirándulásokat, a helyi alapanyagokból készített ínyenc fogásokat és a melléjük társított tüzes villányi nedűket.
Program
Lélekbemelegítéssel és birtoklátogatással
Kezdjék a programot pálinkás lélekbemelegítéssel és birtoklátogatással. Nézzék meg, hol terem a szőlő, melyből a csodálatos villányi borok készülnek. Barangoljanak a szőlőhegyen, járják be az impozáns pincészetet, csodálják meg a napsütötte gyümölcsöst és tudjanak meg mindent a modern borkészítés műhelytitkairól.
Szőlőszedés harmónikaszóra
Húzzanak kesztyűt, vegyék magukhoz a metszőollókat, ládákat és puttonyokat, s miközben lelkesítő harmonikaszóra szedik a szőlőt a tőkékről, vagy éppen próbára teszik magukat a bogyózásban, a darálásban, a csömöszölésben és a mustpréselésben, a házigazdák korlátlan mennyiségben fogyasztható rozéval és gazdagon megrakott paraszttálas piknikkel jutalmazzák fáradozásukat. Mérjék össze ügyességüket, gyorsaságukat és a villányi borokról szerzett tudásukat a borásztusán. Mérkőzzenek meg egymással olyan vidám szüreti versenyszámokban, mint a tölgyfahordó gurítás, a lopózás, a dugózás és a palack fejen egyensúlyozás.
Kalandos fröccstúra
Fedezzék fel Palkonya rejtett kincseit az agytekervényeiket alaposan megmozgató kalandos fröccstúra során. Járják végig a gasztrofalut és annak látványosságait, miközben fejtörő rejtvények megoldása után kutatnak a madárcsicsergéstől hangos jó falusi levegőn. A túrahátizsákról, a belevaló frissítő borokról, a feladványok kellékeiről és a helyes út megtalálásához szükséges térképről gondoskodunk, a többi viszont már az Önök dolga.
Nyomozós-borozós játék
Legyenek részesei egy izgalmakkal teli, krimibe illő kalandokat tartogató, nyomozós-borozós játéknak. Váljanak szuperdetektívvé és derítsenek fényt a Palkonyán történt titokzatos (ál)bűntényre. A program különlegessége, hogy a műemléki pincesorral rendelkező Palkonyán vezet végig, s a festői falu minden apró pontja közelebb viheti Önöket a tettes kilétének a felderítéséhez.
Kóstoló-program
Vegyenek ízelítőt villányi védett eredetű borokból a 3-, 5-, 7-, vagy akár 9 tételes kóstoló-program során, de ne hagyják ki a friss, zamatos gyümölcsökből készült meggy-, eper-, kajszibarack- és szilvabor különlegességeket és a házipálinkákat se.
Szarvasgomba workshop
Csatlakozzanak Triflafaterhez egy jó kis szarvasgomba workshopra. Ismerjék meg a különböző truffle fajtákat, keressenek szarvasgombát Szálka kutyával a Palkonya környéki erdőben és kóstoljanak őszi szarvasgomba tapasokat, hozzájuk illő villányi borokkal és kovászos kenyérrel kísérve.
Kézműves sajtműhely
Medvehagymás, rózsaborsos, spenótos, szilvásgombócos… Nézzenek be a helyi kézműves sajtműhelybe és ízleljék meg az ínycsiklandozó sajtkülönlegességeket. Koronázzák meg a Palkonyán töltött időt egy testet és lelket egyaránt jóllakató, varázslatos estével a szőlőültetvények között. Festői környezet, csodálatos fények és illatok, gyönyörűen megterített asztal és egy neves séf által készített többfogásos vacsora vár Önökre, borkóstolóval és élő minikoncerttel kísérve.
Hasznos információk
- Helyszín: Palkonya – más jellegű élményelemekkel Etyeken, Neszmélyen, Egerben vagy a Mátrában is megvalósítható
- Időzítés: időjárás függvényében augusztus-október
- Szállás: 3 vagy 4 csillagos hotel
- Catering: félpanzió vagy teljes ellátás
