HAJÓRA FEL


Fedezzék fel a Tisza-tavat szállást is nyújtó, lassú járású motoros hajókkal. Élvezzék a természettel való közvetlen kapcsolatot és a maguk vezette úszó apartmanok nyújtotta luxus kényelmet. Hajózzanak naponta 4-5 órát, megegyezés szerint váltva egymást a hajók kormánya mögött, a többi időt pedig töltsék a parton, aktív kikapcsolódással vagy felhőtlen bulizással.

Program


Hajó-vezetés

Programunkhoz nincs szükség hajóvezetői engedélyre, de még hajós tapasztalatra sem, csak egy másfél órás oktatásra, a hajó átvételének napján. Tekintsék meg az oktatóvideót, járják be instruktorainkkal a hajókat, tapasztalják meg azok méretét, tanulják meg a hajó-vezetést, gyakorolják a fordulás és a ki-és beállás manővereit.
Hajózzanak ki a kiskörei báziskikötőből, éljék át a nyaralóhajózás szabadságát és élvezzék a Tisza-tó által kínált számtalan programot. A vízen való tájékozódást a hajókon található navigációs berendezés segíti. Ha bármilyen információra lenne szükségük, csak hívják a 0-24 órában elérhető diszpécserszolgálatot, Kikötéskor sem kell kizárólag az oktatáson tanultakra hagyatkozniuk: igény esetén szakképzett személyzet segíti Önöket a zökkenő-mentes partra szállásban.

Mászóbázis és gumiasztal park

Kössenek ki Sarudon, az élményfaluban, ahol a Tisza-tó legnagyobb mászóbázisa vár Önökre, olyan extrém pályákkal, melyektől garantáltan fára másznak. De beugorhatnak Magyarország legnagyobb szabadtéri gumiasztal parkjába is, ahol 1200 négyzetméternyi kisebb-nagyobb trambulin csak arra vár, hogy kipróbálják őket.

Paintball, airsoft, lézerharc

Bújjanak terepszínű ruhába és szórakozzanak a felnőtteknek kiépített játszótéren. A fegyvernemet Önök választhatják ki. Paintball, airsoft, lézerharc - melyik legyen?

Vezetett tereptúra quadokkal

Ha kigolyózták magukat, irány a rámpákkal és libikókákkal nehezített extrém ügyességi pálya, melyen bivalyerős quadokkal repeszthetnek. Miután magabiztosan uralják a gépeket, kezdődhet a vezetett tereptúra, távol a forgalomtól, a Tisza-tó vadregényes ösvényein, a természet szolgáltatta szépséges díszletek között.

NoPara Gyógysertár

Csapassanak a SzafariBusszal a NoPara Gyógysertár felé és trenírozzák magukat kemény alkoholfokra és remek hangulatra, melyhez a bulijárgány az első métertől megadja az alaphangot. A Tisza-tó egyetlen sörfőzdéjében a klasszikus lager, az IPA és a fekete sör mellet lime-os, meggyes és szilvás sör is készül, melyekből négyfélét is kóstolhatnak a főzde működését bemutató túra során.

Halászlé készítő verseny

Ugyanitt egy igazán különleges gasztroélmény is vár Önökre: 350-400 fokra hevített lávaköveken mindenki maga sütheti készre a kedvenc húsát – legyen az omlós sertés szaftos csirke vagy friss hal. Ha viszont hamisítatlan Tisza-tavi gasztronómiára vágynak, keszegezzenek a vízparton, vagy mérjék össze főzőtudományukat a halászlé készítő versenyben.

SUP túra

Próbálják ki az állva evezést hazánk SUP világbajnokával és túrázzanak a kizárólag vízen megközelíthető Bölömbika Kilátóhoz. Vagy legyen inkább egy vicces, ügyességi vetélkedő a Tisza-tavon?

Vízen úszó akadálypálya

Szórakozzanak az ország legnagyobb, több mint 2000 négyzetméteres, vízen úszó akadálypályáján. Igazi kalandpálya ez, trambulinokkal, csúszdákkal, hintákkal, katapultokkal, ügyességi- és egyensúlyozó elemekkel.

Bringázás a körgáton

Pattanjanak bringákra és kerekezzenek egy nagyot a Tisza-tavat körülölelő körgáton, mely az ország legbiztonságosabb kerékpárútja, s ahonnan biciklizés közben pazar kilátás nyílik a gyönyörű vízfelületre, a szigetekre és az ártéri erdőkre.

Füzes Sajtműhely

Parkolják le a drótszamarakat a Füzes Sajtműhelynél, ahol mennyei brunch várja Önöket, díjnyertes kézműves sajtokkal, prosciutto-val, jófajta falusi tepertőkrémmel, lilahagymás csatnival, friss, ropogós bagettel, házi szörpökkel, házi karamellával és kakaóval.

Sajtkészítő workshop

A finom falatok után következhet a sajtkészítő workshop, a sajtmester vezetésével. A saját kezükkel megalkotott finomságokat a program végén átvehetik és emlékül magukkal vihetik.

Buli a révhajón 

Ha leszáll az éj, indulhat a fergeteges buli. Szálljanak révhajóra és bulizzanak a vízen, fáklyák fényében. A zsírosdeszka-pálinka kombótól a fehér abroszos gálavacsoráig bármit megszervezünk e különleges vízi jármű fedélzetén. De maradhatnak a nyaralóhajókon is, ahol senkitől sem zavartatva bulizhatnak akár napkeltéig. Ehhez házhoz - pontosabban hajóhoz - visszük a környék legjobb DJ-jét és tüzes pálinkakülönlegességeit, kézműves finomságokkal magrakott falusi paraszttálakkal kísérve.

Hasznos információk


  • Helyszín: Tisza-tó – más jellegű élményelemekkel a Bodrogon is megvalósítható
  • Időzítés: május-szeptember
  • Szállás: 4-, 6 vagy 8 személyes nyaralóhajók
  • Catering: félpanzió vagy teljes ellátás

Ajánlatkérés


Beküld